A Porcsinrózsa /Portulaka grandiflora/
A Porcsinrózsa – nevéhez híven egy ház falának pereme melletti félárnyékban nagy, lapos, girbegurba szélű kövek között született. Picike résen dugta ki fejecskéjét, és csodálkozott rá a nagyvilágra. Sokan mezítlábas falusi virágnak tartanák de ez nem az volt. Az a fajta Porcsinrózsa volt, amelyik egy száron több, többszínű virág elővarázslására is képes, – nemes Porcsinrózsa volt. De ennek ő nem volt tudatában.
A kezdetekben csak a bogarak tanúsítottak iránta figyelmet, majd egy-egy legyecske, méhecske, darázs. Mert illatozni kezdett, mondtam nemes Porcsinrózsa volt. Majd előkerültek a hűvös vérű, meredt szemű gyíkok is, akik a Porcsinrózsát látogató röpülő népből szedtek vámot maguknak. Természetük szerint kihasználták a kis virágot hasuk megtöltésére. Kényelmes volt ez számukra, hisz helybe hozta a táplálékot. A pillangók, lepkék, szálló rovarok, csak a kis Porcsinrózsát látták, hogy szép formájú, bájos, csodásan illatos. Nem vették észre a falhoz simuló gyíkokat, s többen áldozatul estek. A kis Porcsinrózsa nem látta át e helyzetet, sokszor még önmagát sem értette igazán, örült, hogy szeretik, s új és új légi barátai vannak. Fontosnak érezte magát, mert a kis Porcsinrózsa csak a jót feltételezte mindenről, mindenkiről… Pompázott, virágzott, illatozott tovább csodaszépen, s törekedett fel az ég felé a fénybe. Így gyakran, az arra járók is észrevették. A bánatos láttára feledte a búját, a töprengő rájött a megoldásra, a szomorú megvigasztalódott, a közönyös érdeklődővé vált és a boldog még örömtelibb lett.
A kis Porcsinrózsa örült, hogy környezetének hasznára lehet, s elégedetlen volt önmagával, ezért még jobban törekedett arra, hogy Ő jó legyen. Egy napon arra jött a Kertész, meglátta a kis Porcsinrózsát s beleszeretett. Azonnal látta az értéket benne, s szerette volna kiemelni, magával vinni, puha termékeny földbe betenni. Valódi értékének való életet adni neki, hogy csodálják méltó környezetben, s sokak számára látható legyen. Sok bánatos – búját feledje, sok töprengő – megoldást találjon, a szomorúak – mind megvigasztalódjanak, a közönyösek életre keljenek, a boldogok még jobban meggyőződjenek az Isten igazságának értelméről. De a kis Porcsinrózsa megijedt. Megszokott világához ragaszkodni próbált, ezernyi szál ide kötötte, s nem tudta a bizonytalan, az ismeretlen jó lesz-e számára. A kertész nyugtatgatni próbálta, kiszakítani nem akarja, de átültetni egy jobb jövőt teremteni számára igen… Mit gondoltok sikerül neki?
