2025 Kos Újhold
Most indul a Tavasz uralma. Lombba borulnak a fák, bokrok, illatoznak a színpompás virágok, trillázva udvarolnak a madarak. A – Kardinális tűz – Kos jegyében áll együtt a két Fővilágosító – a Nap és a Hold – az „Ég magasán” a Zeniten.
A Kos mottója: „Én vagyok”. E jegy az Első fogalma, a Kiindulás, a Kezdete valaminek, a Vállalás, az Erő, a Nyíltság értelmét hordozó jegy. Ura a Mars égitest, ami most, a Fővilágosítók együttállásának idején a Rák csillagjegyben jár.
A négy tengelypont aktív energiákban, tűz és levegő elemű jegyekben – Szilárd és Kardinális minőségekben. Tehát amit most körültekintően elkezdünk, nagy eséllyel hosszútávú dolog is lehet.
Az Oroszlán csillagkép kel fel a keleti horizonton. Mottója: „Én uralom”. Szilárd tűz elemű és az Arany és a Szeretet jelkép tartozik hozzá. Nincs ráerőltető kényszer. Tehát tetteink, cselekedeteink felett felelősségteljes akaratunk valósul meg. Tetteink minősítenek minket, ezért tegyünk mindent, ami emel környezetünk szemében.
A Gyökér ponton a kiegyensúlyozó Mérleg jegye honol. Kardinális levegő minőségét hordja e jegy saját magán. A szépség, ízlés, művészetek, jog, igazság fogalmain kívül a társkapcsolat jegye is a Mérleg. Mottója: „Te Vagy” tehát a kiegyensúlyozott élet, s a társas harmóniát mi tudjuk megalapozni.
A Lenyugvó ponton, ami a külvilágot is jelzi a Vízöntő jegy bukik alá. E jegy a Szilárd levegő értelmét viszi – a szabadság, ötletesség, de különlegesség fogalmait hordozza. Mottója: „Az Én tetteim, barátaim, az Én szabadságom”. A reform, vagy lázadás, de a humánus találékony megoldások is e jegyhez tartoznak.
A Zeniten a már fentebb említett Kardinális tűz – Kos jegy van különleges energiákban. Ez a kimenetelt is mutatja. Itt egy Halmazban kap intenzív jó szöget a Rák jegyében levő Marstól.
Az égitestekről is ejtsünk még pár szót. A Kördiagramban, ez időben mind a felső – „Szellemi, Lelki térfelen” vannak. Hat égitest és két jelölés Halmazban a Zeniten. Ezt a Halmazt – úgy is értelmezhetjük, hogy a kompromisszum képesség és az összetartás értékeket teremt, s a /Rák – mint – Család/ összefogása nagyot lendít az élet kerekén a közös sikerekhez. Ez kihat az egyéni megbecsültségre is. Tehát ki-ki saját szellemi, lelki készségének megfelelően képes a legjobbat kihozni magából.




