Bak jegyébe lép a Nap

2018.XII.21. 23:23

Idővonatunkon ím elérkeztünk idén is a Téli Napforduló időszakához.
Ilyenkor rövidek a nappalok s hosszúak az éjszakák, három napon át inkább a sötétség az úr.
A hagyomány szerint, e három sötét nap a fehér fény születésének előkészülete. Ezen időszak maga a felkészülésé, megtisztulásé, hiszen a megváltó Jézus születése is ezt jelképezi, hiszen Ő a Fény – Teremtő Atya – fia. A Napfordulókhoz, de különösen a Téli Napfordulóhoz több ősi, régi magyar szokás, néphagyomány is fűződik. Íme kettő:


Egyik régi hagyományunk szerint az ólomöntés időszaka.
Ekkor a lányok kiskanálban ólmot melegítettek, s hideg vízbe öntve az olvadékot a megmerevedett figurából próbáltak következtetni jövőbeli társukra.


Egy másik a fehér fény csodája.
E három napon szokták a fehér fény mágiáját – a gyertyacsodát is megcsinálni. Lehet egyedül végezni e tisztító misztériumot, de néha családi, vagy szűk, bizalmas baráti körben is szokták, mert többen is kívánhatnak magukért, szeretteikért. Nem lottó ötöst, vagy autó nyereményt szoktak kívánni, hanem hétköznapi problémák megoldódását. Betegségből, haragtól, feszültségektől való szabadulást.


Kell hozzá egy nagyobb fémtálca, egy kistányér, s egy hüvelyk újnál vastagabb gyertya. Ennek színe lehet fehér, de a Karácsony miatt piros, vagy arany gyertya is lehet. Be kell még szerezni annyi rózsa tüskét, vagy tövist, /kihegyezett gyufaszál, vagy fafogvájó is alkalmas/, amennyi gondot el szeretnénk engedni. Ráolvasztjuk a gyertyát a kistányérra, majd ezt a fémtálcára helyezzük. A szertartás egy Atyát kérlelő fohásszal, vagy imádsággal kezdődik. Ezt követően minden tüskére, gyufaszálra mondunk, vagy magunkban gondolunk egy – egy megoldandó problémát, s azt egyenként a gyertya felső tetejébe beleszúrjuk. A végén a gyertya úgy fog kinézni, mint a töviskoszorú. Újra jön egy ima – fohász a nehézségein elengedéséért, majd meggyújtjuk a gyertyát. Egyik tüske, fa szilánk, ellobban, a másik leolvad, a harmadik kiesik. Mindegy. A probléma, gond, kérés eljut az égiekhez. Tapasztalatom szerint, igen jó hatásról szoktak beszámolni e szertartás után az emberek. A gond, megoldást nyer, vagy mi magunk túl tudjuk tenni önmagunkat a feszítő problémákon. Még csodás gyógyulásokról is van tudomásom. Ha tüskék, tövisek, gyufaszálak mind leégtek, leolvadtak, kifolytak, elfújjuk a gyertyát, levesszük a kistányérról a maradékot, s azt a tüskékkel együtt egy újságpapírba csomagolva nem a konyhai szemetesbe, hanem a nagy kukába visszük ki. 


Ha írásom tetszett, megköszönöm a megosztásod!

Dévai Elemér Attila – a Csillagfejtő